Súlyotok vállamon

Arctalan manöken sikít a fülembe,

Fehér paripáról, Csillogó Kegyelem* visít le,

Szemembe vér fröcsög,

Sárban, én eldőlök

S magamat, ígéretekre köttetem

Engem, még hajnalban, gyűlöletbe ültettek

És sikolyos visszhanggal, könnyekkel öntöztek,

Bár szégyen volna meghalnom,

Még azt is, szívesb vállalom,

Minthogy e világnak, része legyek

Hisz savas bűze, piros hímesre csípi szememet,

De persze, szikkadó velejét, még öleljem keblemre!

Persze, még vigyázzam s imádjam vakon,

Foltozzam be helyettetek, penészes lyukatok

S hibáitok dohos romját, önmagammal fedjem el

Bár az is meglehet, nektek lesz majd igazatok,

S fájdalomtól nyögve, szavaim, majd tetemetekbe forgatom:

'Megmentlek, Drága, vigyázlak, Édes!

Óvlak én, szeretlek, hisz nagyon féltlek,

Időn karcosodott, kormos arcodat, szívembe' hordom

Mert vak vagyok én miattad, vak vagyok teérted,

De kérlek, sáros árnyékodtól, ne hagyjál félnem,

Kérlek, emelj le rólam súlyt, mert gyönge e lélek,

Kérlek, könyörülj, szánd meg, csonkított lényem,

Mert Én, nem lehetek tartó pilléred!'

Hisz arctalan manöken sikít a fülembe,

Elveszek, bokámat feresztő vérébe',

Szavatok mennydörög,

Sárban, én eldőlök,

Magamat, nyakatokra köttetem

* 빛나는 은혜 (bichnaneun eunhye)