Papír pongyola

régi-új hullámok nyaldossák partjaink
a személyes ügy ismét politika-kérdés
kivárjuk-e a pillanatot
mikor hagy mély nyomot
egy radikális lépés
ma még csak bűntudatkeltés a stratégia,
közvélemény ellenében hozott rendelet,
de holnap összetart-e a két jó barát
megduzzasztani a civil terheket?
hisz a régiektől megtanulták,
a büntetés alapja: könyörtelen szigor
még véletlen sem az edukáció,
a felvilágosítás liliomot tipor
inkább tegyünk úgy,
mintha nem döntött volna,
babásokhoz tegyük
a szülészet söpredékét,
s ha a bürokráciánkon túl is kitart,
hallgassa csak, mit veszít,
érezze át vétkét
plafonról lógó, villódzó neon
mondd csak, mi ebben „kényelmi”
a műtőajtóig, papír pongyolában
száraz torokkal nyelni, csak nyelni
égbe meredő combjaid között
hat-tíz pár
véleménnyel terhelt tekintet vár
az arcodba tolt műtőlámpa elvakít
az altató elhomályosítja a kínt
és utána, a feltisztulásban
a kínzó bűntudat, mint megannyi kelés
repeszti fel kiszáradt lelkedet
az a szégyen, az a megkönnyebbülés
és örülhetünk, hogy ez ma még szabad
hogy itthon szívhang van csak, és nem sírószoba
vagy még rosszabb: egy rettegő orvoscsapat,
mi amíg szepszist kapsz, csak áll és nem néz oda
így lesz ellátásból turisztika
már ha össze tudsz rá annyit gyűjteni
s míg szépen javul egy ország-statisztika
a szegény pórul járt, ha nincs miből költeni
és előkerül a szekrényből a vállfa,
a kötőtű, az ágak, mérgek és praktikák
s míg verítékben ázva
kúszol a konyhába,
zárt ajtók mögött dőlnek el ezek a viták