Congratulazioni! Il tuo sostegno è stato inviato con successo all'autore
Kapcsolat

Kapcsolat

Pubblicato 29 giu 2023 Aggiornato 30 giu 2023 Ambiente
time 7 min
0
Adoro
0
Solidarietà
0
Wow
thumb 0 commento
lecture 67 letturas
2
reaziones

Su Panodyssey puoi leggere fino a 30 pubblicazioni al mese senza effettuare il login. Divertiti 29 articles da scoprire questo mese.

Per avere accesso illimitato ai contenuti, accedi o crea un account cliccando qui sotto: è gratis! Accedi

Kapcsolat

Jászaitól kezdve beszélt. Hozzám, de nem velem. Az Odeontól már férfiüzemmódba váltottam. Hmm, aha, illetve a hangsúlya ereszkedésekor, automatikusan a mondatának utolsó szavaira kérdeztem rá. A kerület határától befele sétálva, bármely irányba is tartottunk, mindig ez történt.

Gyermekkoromban nem jellemeztem a környékeket, tereket. Nem kerültem el messziről vagy nem szerettem különösebben egy-egy utcát vagy épületet. A főneveket ismertem, mellékneveket még nem használtam. Lipót, Hollán Ernő, Szent István, troli, Vág, óvoda, Angyal, Lehel, piac, Tüzér, uszoda, Dózsa György, iskola, Balázs, Dávid, Viza, hegedű, otthon. A világ kicsi volt és határos. Akárcsak én. Ahogy testemben az idegpálya kezdte elnyerni végleges formáját, úgy kötődött minden egyes terület egy-egy foglalkozáshoz vagy személyhez. Otthonról az iskolába, iskolából a hegedű és uszoda. Uszodából edzőm és a társaim. Az időhöz tér társult, a térhez személyek, majd a személyekhez események. Fájdalom, boldogság, gyakorlás, vizsgák, csend, sírás vagy nevetés. A világ - kis mértékben ugyan -, de megnyílt előttem és a tér felett kontrollt gyakorolhattam: jól tanultam, gyorsan úsztam, szépen hegedültem. Miközben nem tudtam valójában mit, miért csinálok, éreztem, hogy haladok. Vártam a következő napot, hetet, hónapot. A következő hétvégét, szünetet, nyarat. Nem tudtam az időről, zártnak tűnt minden a következő nagy szakaszig, majd ismételtem elölről.

Az idegpálya kiszélesedett, szövevényessé, bonyolultabbá kezdett fejlődni: egyre nagyobb teret foglalt el az életem. Új embereket ismertem meg és miattuk új területeket fedeztem fel. A térhez pedig új történések és érzelmek kapcsolódtak. Kötelesség és engedetlenség, barátság vagy közönyösség, öröm és bánat. Így vagy úgy, kötelezettség vagy feladat, szabad akarat vagy szabad idő miatt szoros kötelék fűzött össze engem azzal pár utcával, épülettel, ahol másokkal együtt éltem, tanultam. Az enyém lett az, amit megismertem. A sajátommá vált az, ahol éltem. A jelenben éltem, nem a múltat bántam vagy a jövőt féltem.

A kérdéseimre persze lelkesen válaszolt. Az utat, járókelőket, lámpákat figyelve beszélt maga elé abban a hitben, hogy figyelek rá. Nem bírta elviselni a szagot, a hajléktalanok látványát. A mellettünk elhaladó autók zajától többször is füléhez tapasztotta kezeit.

Azóta átutazó, megtűrt bliccelője, alkalmi fogyasztója vagyok csak a városnak. Az utcát, a teret már nem az élményeim és emlékeim töltik meg jelentéssel. Azok helyét átvették a hozzám hasonló utazók, a Mister Söröző ötös számú italkimérő hangoskodói, a cigit buszjegyre váltók, lejmolók, koldusok és nincstelenek. Míg korábban valahol lennem kellett, addig mára kizárólag feltétellel fogyaszthatok, használhatok valamit, illetve alhatok, dolgozhatok valahol. A világ átláthatóbbá és kiismerhetőbbé vált. A kapcsolatokat, fejlődést és haladást felváltotta az intézés, a nullszaldóra, zérusra hozni a hónapot, a coping. Már nem ismerkedem, felfedezésre sincs idő. A pénzemért futok, hogy legyen hol pihennem és azért pihenek, hogy legyen erőm futni a pénzemért. Az élvezhetetlen munka és tartalmatlan otthonlét két pólusa között lebegve kezd minden kiüresedni. A barátaimat munkatársak, a tanulást a napi kihívásokhoz való alkalmazkodás váltotta fel. Otthon csak a vegetatív állapot opció. Pénz és energia szűkösen áll rendelkezésre a harmadik hely fenntartására. Sehol sem kényelmes. A munkám szabja meg melyik utcában, kerületben, városrészben ki lehet a szomszédom. A munkámtól függ mely részeit ismerhetem és utálhatom meg a városnak. S miközben otthon azon kattogok mit rontottam el, illetve holnap mit fogok elrontani, útközben szenvtelenül nézek körbe életem új terein. Itt már nem mi adunk tartalmat a helynek, az intézmény beszél hozzánk. A munkahelyen a belső policy, Keletin a hajléktalan, útközben az ellenőr, otthon a főbérlő.  Az idő megállt, már rég nem haladunk, csak várjuk mikor telik le az idő, mikor kell ágyba dőlni. A tömeg részéként egyszerű bérlője vagyok az utcáknak, tereknek. Egy vagyok a sorban a mozgólépcsőn, a boltban, a jegyet felmutatva, a szomszédnak és főbérlőmnek. Ők gyakorolnak kontrollt felettem. Kezd minden összemosódni. A város, az ország a kontinens értelmét vesztette, egymásra hasonlítanak, de más stílusban, más időben épültek fel. Nem köt magához az utazás, a kert, a tér, mert nincs mivel megtölteni emlékekkel. Már csak mellékneveket ismerek: korán, büdös, koszos, fáradt, drága, késő. 

Két monológ között megkívánta a fagylaltot. A háziorvosi praxis mellett elmenve, lefitymáló megjegyzést tesz Kati néni savanyúságos boltjára. Szerinte manapság abszolút nem higiénikus szabadon tartani a kovászos uborkát, a savanyított káposztát és a csípős almapaprikát. Ekkor rázódtam vissza katatón révedezésből. Kati még nem volt néni, mikor gyerekkoromban a Lehel piacon az egyik bódénál nagy hangon köszöntötte név szerint anyukámat a tömegből. Terefere, gyerekek jól vannak, derekad megvan drágám, mit kérsz, mid van, mire a semmiből egy hatalmas kovászos uborkát nyomott egybe a számba. Jót nevettek mindketten, könnyem folyt, hogy ne köhögjem vissza az ajándékot a hordóba a többi közé. Azóta eltelt huszonöt év. Hiányzik a környék nyugalma. Szeretnék újra itt élni. Most egy másik gyereket akart ugyanezzel a módszerrel megfojtani. Kijózanodtam.

Angliából hazaköltözve úgy magyaráztam a döntésünket, hogy mindenkinek a saját korbácsa hiányzik a legjobban. A parkba, az épületekbe és háztömbökbe nem költözne vissza a régi élet. Most, végigtekintve az utcán rájöttem, ha a honvágynak vagy nosztalgiának engedelmeskednék, képes lennék az összes gyermekkori emléket is elpusztítani. A múlt gondtalanságát, a jelen nyomorára váltanám. Körzetenként, utcasarkonként váltanám fel pesszimizmussal és cinizmussal az emlékeket. Meghagynám érintetlennek, tisztának ezt a környéket. Elég lesz a jövőben az utcatáblákra gondolnom. Visszasétálva vettük csak észre, hogy a Fischer Cukrászdát végleg bezárták.

lecture 67 letture
thumb 0 commento
2
reaziones

Commento (0)

Ti piacciono gli articoli su Panodyssey?
Sostieni gli autori indipendenti!

Proseguire l'esplorazione dell'universo Ambiente
Hypocrisie
Hypocrisie

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. l'art de ne pas savoi...

Bernard Ducosson
1 min
Orage
Orage

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Comme un signe annonc...

Bernard Ducosson
1 min
Zèbre
Zèbre

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, vôtre sourire, ma joie. Un équid&eacut...

Bernard Ducosson
1 min
Laver
Laver

Un mot d'un dictionnaire, ma définition, votre sourire, ma joie. Le propre de la salet&eacut...

Bernard Ducosson
1 min

donate Puoi sostenere i tuoi scrittori preferiti