tér-érzet-változás metamorfózisa

Amikor beszélgetnék.. akkor torlódnak a gondolataim, vegyesen ömlenek be, mintha egy pillanatra megmutatná magát minden olyan, ami feledésbe vész a hétköznapok hömpölygése alatt.
Vagy minden olyan, amihez adott hangulat és közeg szükségeltetik, hogy megfoganjon a pillanat, amiben hirtelen megtaláljuk önmagam, melyet aztán jóízűen meglovagolhatok.
Vagy minden olyan, aminek a felfedése és értelmezése súllyal bír, amit nem mindig bír vállam. Esetleg minden olyan, ami elől menekülök, mert túlcsordulnék újra és újra.
Minden, ami a skálák végső pontjai között úgy helyezkedik el, úgy formálódik, ahogy önarcképem vonásai finomodnak káprázatom nagystílű skiccében.

Olaszrizling mellé mély, határozott hangok megnyugtató dallama, ami játszi könnyedséggel érinti meg a hallgatóság érzelmi világát.

Itthon vagyok.

Itthon vagyok és semmi sem zavar. Ami hasonlóan méltatlan módon döntésre képtelen állapotban hol magasra szökken, hol homályba vész az a régről ismert hangok mellett megjelenő „ódon” jelző, ami bájjal illeszthető érzeteimre.

Ez mind az én kacatom részét képezi, ám kiált a szép számmal növekedő új portékák háza, nincs elég hely.
Ha nem is feltétlenül lomtalanítani - mert éppenséggel a lehető elfogultabb nézőpontból közelítem meg, nem hepciáskodok, amikor a létjogosultságot osztogatják - , de dobozolni egyre nagyobb szüks.g lenne. Az újonnan megszerzett apróságok tornyosulása torzítja mondanivalójuk szépségét, miközben ideiglenes rendetlenséget, ko